„Ne a halál, az élet kultúráját építsük!” – életvédő konferencián szólalt fel Bagdy Emőke

2024. február 04. 11:50

Életvédő szakmai konferenciát szervezett a PAX TV, a rendezvény egyik meghatározó előadója Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, professor emerita volt, aki az őt ért családi tragédia után először állt nagyobb közönség elé.

2024. február 04. 11:50
Krupincza Mariann
Krupincza Mariann

A PAX TV az életért – Az élet csodája a fogantatástól az elmúlásig című szakmai konferencián felszólalók az abortusz mellett olyan tabutémákat is feszegettek, mint a lakosság csaknem 4 százalékát érintő pornófüggőség, valamint az aktív eutanázia, melynek támogatttsága az elmúlt tíz évben Magyarországon is jelentősen megnövekedett. De a személyes biztonságérztünket, valamint a jövőbe vetett hitünket is befolyásoló erőszak, a háború és a klímaváltozásról szóló ismeretek is megsokszorozzák az életellenes tetteket – hangzott el.

Simon-Palov Judit, az esemény moderátora ezután felidézte Székely János, szombathelyi megyés püspök videóüzenetben küdött üzenetének egyik hangsúlyos gondolatát, mely szerint 

ne a halál, az élet kultúráját építsük!”

Ezt is ajánljuk a témában

„Egy olyan korszakban élünk amikor legalább 50 országában dúl egyszerre fegyveres konfliktus, és az egyéni szabadságjogok gyakran felülírják a másik ember élethez való jogát. Amikor a jövőbe vetett hit megfogyatkozása miatt a fiatalok már alig vállalnak gyermeket, vagy ha egy mégis úgy alakul, hogyha megfogan egy élet, annak elveszejtése mellett döntenek. De hála Istennek 

még mindig elég sokan vagyunk, akik az életet csodának, Isten ajándékának tartjuk, és igyekszünk minden eszközzel megóvni” 

– húzta alá a moderátor.

Gere Lilla, a PAX TV vezérigazgatója ezt követően arról beszélt, hogy a tévécsatorna szeretne „a hangja lenni hittel és szeretettel azoknak az értékeknek, amelyek megegyeznek az Isten elgondolásával. 

Szeretnénk eszközként is szolgálni azok felé a szervezetek felé, akik az élet védelmét felvállalják. 

Elindultunk egy úton, tudjuk, hogy ez az út nem könnyű, de együtt vagyunk. (...) Reméljük, hogy elmegy a hírünk az ország határon túlra is”.

Bagdy Emőke: Helyre kellene állítani a spirituális dimenziót

Simon-Palov Judit ezután kiemelten megköszönte Bagdy Emőke klinikai szakpszicholgósunak, – aki az őt ért családi tragédia óta először állt ki a nyilvánosság elé – hogy előadóként részt vett a konferencián. A professor emerita leszögezte, hogy mikor Gere Lilla megkereste a konferencia kapcsán, azt érezte, hogy „itt a helye”

„Életkultúra vagy halálkultúra, és az emberi felelősség. A felelősség szót szeretném a középpontba helyezni, és a pszichológia szolgálatával odaállni, hogy rádöbbentsem mindannyiunkat, hogy milyen személyes felelősségünk az élet szolgálata. Az élet, ami egy küldetés – hiszen te se kérted, én sem kértem, hogy megszülessünk, mégis itt vagyunk – és ez nem lehet véletlen” – hangsúlyozta a klinikai szakpszichológus. 

Kapcsolódó vélemény

undefined

Krupincza Mariann

Mandiner

Idézőjel

Miközben próbálok felocsúdni, újra és újra Emőke egyik nagyszerű előadása idéződik fel bennem.

Majd azt a kérdést tette fel a jelenlévőknek, „mi végre vagyunk itt? Mi a feladatunk a világon? A pszichológia rengeteg üzenetét tudjuk már a fiatalok rendelkezésére bocsájtani, amelyek mind az emberi élet értékéről szólnak. A spirituális dimenzió helyreállítására van szükség, amit nagyon lefejeztek az elmúlt háromszáz évben. A valósághoz való materiális viszony nem ad lehetőséget arra, hogy feltegyük egy magasabb dimenzió kérdéseit: »Ki vagy te ebben a világban, amibe születtél? Mi végre élsz? Mi a küldetésed? Mit akarsz másoknak adni – hiszen társas lények vagyunk?« (...)” – sorolta.

Bagdy Emőke ezután arra hívta fel a figyelmet, hogy

 nem a materiális tulajdonod határozza meg az értékedet!

 (...) Jelenleg a Pénz, mint Mammon ül az Isten trónján ebben az átmaterializálódott világban, és emiatt nagyon alacsonyan értékeli az emberi életet, és azt is, aki te vagy".

Végül leszögezte, úgy kell nevelni a gyerekeinket, hogy fel tudják építeni, az embernek van még egy magasabb rendszerszintje a testi, lelki, kapcsolati felett:a spirituális.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Máthé Zsuzsa: Ma az élet legalapvetőbb kérdéseire emberellenes válaszok születnek

Mindezek után Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója felszólalásában arra hívta fel, hogy 

hiába hazudjuk a 21. századot progresszív és felvilágosult kornak, ma az élet legalapvetőbb kérdéseire emberellenes válaszok születnek”. 

Példaként a nagy nemzetközi intézményeket, az ENSZ-t és a WHO-t hozta, ahol „azon ügyködnek, hogy az abortusz joga emberi joggá váljon. Mi már felismertük, az élet kioltásának joga nem lehet emberi jog. Itt valami nagyon nagy ellentmondásról van szó” – hangzott el.

Majd megjegyezte, hogy a Szent István Intézetnél azt az ambíciózus szlogent fogalmazták meg, hogy „a következő ezer évért dolgoznak”. Azaz többek között azért, hogy megszülethessenek a „jövő magyarjai és nekik át tudjuk adni azokat az értékeket, amelyeket a nemzetünk hihetetlen gazdag tárházából átadni kötelességünk, és ehhez igyekszünk partnereket találni”.

Máthé Zsuzsa szólt még a feldolgozatlan társadalmi traumákról is, melyek között megemlítette, hogy

 1956-tól, az abortusz legalizálásától 2022-ig a hivatalos adatok szerint 6,1 millió gyermeket abortáltak. 

Ez több, mint amennyien a két világháborúnak áldozatul estek, illetve amennyien az 1956-os forrdalom után emigráltak. „Ők hiányoznak ma a családjainkból, a munkahelyeinkről vagy a művészeti életből” – jegyezte meg az intézetvezető.

 

 

A Mandiner azon kérdésére, hogy miként lehet az életvédelemmel és vallással kapcsolatos témákat a fiatalok körében egyre inkább népszerű TikTokon közvetíteni, azt a választ kaptuk, hogy természetesen a PAX TV is „halad a korral”, és rendelkezik TikTok-csatornával. A műsorkínálatukban pedig helyet kapott egy élő TIKTok-os műsor is, a Traffipax, ahol az érdeklődők kérdezhetnek is. De folyamatosan várják az online felületen is a kérdéseket, amelyekre igyekeznek minél hamarabb válaszolni. 

Máthé Zsuzsa azt javasolta a jelenlévőknek, hogy álljanak bele ezeken a felületeken is a vitákba, hiszen 

ezek szellemi viták, amelyektől nem kell megijedni”. 

Bagdy Emőke pedig ehhez kapcsolódóan azt válaszolta, fontos minél több olyan fórumot teremtsünk meg, ahol a fiatalok és az érdeklődők elmondhatják a gondolataikat, kérdéseket tehetnek fel. „Mindemellett el tudok képzelni olyan csoportos beszélgetést is, ahol igazán súlyos témák is előkerülhetnek. Itt kinyílhatnak, és őszintén elmondhatják, hogy látják a világot. Ezek igazi nevelő alkalmak lehetnek” – jelentette ki a klinikai szakpszichológus.

Simon-Palov Judit is hozzászólt a témához. Megjegyezte, hogy nem tudta volna elképzelni, hogy a keresztény hitvallásnak helye van ezen a felületen, „de bombáznak minket a kérdésekkel, és nemcsak fiatalok. Elég Berki Csabának, a műsorvezetőnek feltenni egy olyan kérdést, hogy mit gondolsz Jézusról, és ez elindít egy lavinát: 

vita alakul ki Jézus személyéről vagy arról, hogy miért hiszünk benne. 

S történik mindez a TikTokon, ahol fél percben el lehet mondani mindent” – hangsúlyozta a moderátor.

A sajtóesemény zárásaként a PAX TV küldetésnyilatkozatának szimbolikus aláírása is megtörtént.
 

Ezt is ajánljuk a témában

A teljes konferenciát az alább nézheti vissza:

A szélsőséges ideológiák kibúvóként szolgálhatnak az életre szóló,felelősséget igénylő döntések alól

Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója kérdésre válaszolva reflektált arra a nagy visszhangot kiváltott 444.hu-s podcastre is,
melynek résztvevői arról beszélgettek, hogy gyermek helyett kutyát kellene inkább tartani. Mindezt többek között azzal indokolták, hogy már
így is több mint nyolcmilliárdan élünk a Földön. 

„Ez nagy mértékben összefügg az egyre hangosabb szélsőséges, zöld gondolkodással, ami már-már egyfajta új valláspótszerként, ideológiaként jelenik meg. Ezzel szemben a teremtésvédelem, melynek lényege, hogy a rendelkezésünkre álló természeti javakkal felelősen, mértékletessn, a Teremtő szándékát  mintegy képviselve gazdálkodjunk, egy fontos, normális gondolat”.

Majd azzal folytatta, „ugyanakkor úgy gondolom, hogy ezek a kijelentések egyfajta kibúvónak is alkalmasak az olyan döntések alól, amelyek valóban egy életre szólnak, személyes felelősséget követelnek. Ilyen például a gyermekvállalás és egy házasság megkötése. De ott van az a napokban ugyancsak nagy port kavart eset is, hogy egy 32 éves magyar nő Szlovákiába utazott, hogy sterilizáltassa magát. Ez a visszafordíthatatlan döntés és a fenti kijelentések idővel egy kultúrává állnak össze, és képesek kihatni a fiatalok személyes életére. Ez pedig
odavezet, hogy az európai fiatalok nem fogják érdemesnek tartani az életet a továbbadásra. Ez is mutatja, hogy valamit elrontottunk, mi, a
szülői generáció és most ez ellen a  turbulens folyamat ellen kell felemelnünk a hangunk egy hatalmas ellenszélben” – húzta alá a Szent
István Intézet igazgatója.

A házasság hetéhez közeledve szó esett arról is, hogy míg a fiatalok egy masszív rétege a saját identitását keresi, addig főként a '30-as és
'40-es éveikben járók a másik felüket, hiszen vágynának társra, családra. Utóbbi jelenséget Máthé Zsuzsa többek között azzal magyarázta,
hogy sok fiatal „online buborékban” él. Nem biztos, hogy mernek nyitni a másik ember felé, megtenni egy olyan egyszerű lépést, hogy mondjuk a másik szemébe nézzenek a metrón vagy megszólítsák egymást. Így megannyi értékes kapcsolódás nem jön, nem jöhet létre. Úgy tűnik, mintha a fiatalok önbizalma is kevés volna az online teret elhagyva. „Ezért is van  óriási jelentősége minden olyan közösségnek, ahol személyes
kapcsolódások jöhetnek létre. Legyen szó egy vallási közösségről, sporttevékenységről vagy  iskolai foglalkozásokról. Ezekben a terekben
ugyanis szárba szökkenhetnek olyan közvetlen emberi kapcsolatok, amelyekből akár komoly elköteleződések lehetnek” – jelentette ki az
intézetvezető.

Végül arra is felhívta a figyelmet, hogy a botrányos élettörténetek mellett a pozitív példák bemutatására is nagyobb hangsúlyt kellene
fektetni a médiában is. „Az igaz, személyes történetek – szóljanak azok akár az élet védelméről és értékéről vagy mondjuk egy családi
problémával való megküzdésről – sokkal erőteljesebben hatnak, mint mikor csak rózsaszín idilleket teszünk a kirakatba vagy megmondjuk valakinek a tutit. A személyesség, ha hitelességgel párosul, sokakat elérhet, megérinthet és gondolkodásra késztethet egyéni döntéshelyzeteiben is” – hangsúlyozta Máthé Zsuzsa.
 

***

Kapcsolódó vélemény

Szilágyi Anna

Axióma

Idézőjel

Nemcsak egy kutya tud gyerekpótlék lenni, hanem egy gyerek is tud Isten-pótlékká válni.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Mi újság, szingli magyarok?

Mi a különbség a szingli és az egyedülálló között? Miért van annyi jól szituált harmincas még mindig egyedül? Hiszünk-e az Igaziban és a nagy szerelemben? S ha igen, hol keressük? Többek között ezekre a kérdésekre igyekeztünk választ keresni Rövid Irén, szociológussal és Weiler Péterrel, a Randivonal alapítójával.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Namond
2024. február 05. 15:31
Bagdy Emőke példamutatóan 12 gyereket szült és nevelt hasznos polgárrá vagy másnak akarja ennek örömeit?
Ugandai Bubu
2024. február 04. 16:09
HIába szúköl ez az ostoba haluzó kitartott rezsimpicsa, az illbernyák Orbanisztánt soha nem fogják teleszülni parancsszóra a fehér középosztálybeli fiatalok, egyrészt sehol sem teszik. Másrészt meg nem az amúgy is csökkenő abortusz szám miatt van kevés gyerek, nem azért csökken a gyerekszülés és a házasság megint, hanem azért, mert egy nyomorék, bunkó és korrupt keleti nacionalista moszkovita illibernyák államot építenek a gazdáid, ahol a gyerek orbánista feudális közjószág, akolba - esetleg lövészárokba - terelhető barom és emberállat. A fideszes ellő cigányok nem jók? Győzike, KIsgrfóo már szart érnek?
Ez D-dúr és e-moll
2024. február 04. 15:25 Szerkesztve
"rockercicc 2024. február 04. 15:08 Nem kéne folyton beleugatni a mások életébe! Mindenki foglalkozzon a sajátjával." Ha mindenki így gondolkodott volna, akkor már senki sem gondolkodna, rég kihalt volna az emberiség. "Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól." (John Donne)
rockercicc
2024. február 04. 15:08
Nem kéne folyton beleugatni a mások életébe! Mindenki foglalkozzon a sajátjával.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!