A Momentum elnöke szerint nincs szükség kötelező hittanra és erkölcstanra az iskolákban

2022. szeptember 01. 19:49

Gelencsér Ferenc szerint már „egészen apró kortól” közgazdaságtant és informatikát kellene tanítani a gyerekeknek.

2022. szeptember 01. 19:49
null

Gelencsér Ferenc is felidézte iskolai élményeit annak apropójából, hogy szeptember elsején az ország legtöbb iskolájában becsöngettek.

Közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből kiderült, hogy szeretett iskolába járni. Mint felidézte, „ebben nyilván jelentős szerepe volt annak, hogy zseniális tanáraim voltak. Kevés olyan osztály lehetett, ahol kötelező olvasmány volt a Harcosok Klubja”.

Majd azzal folytatta, hogy „sokszor mondták azonban a tanáraink, hogy nincsenek megfizetve. Hogy nehéz megélniük. (...)

– vont párhuzamot a Momentum elnöke a múlt és a jelen között.

„A jövőbe kell fektetnünk”

Gelencsér véleménye szerint „ebben az országban a politika folyamatos a jelent akarja uralni. Pedig a jövőbe kell fektetnünk, ha meg akarunk maradni. Ha nem összeszerelő üzemként akarunk funkcionálni a XXI. században” – húzta alá.

„A robotika világában, ahol szépen lassan, az algoritmusok kihívásokat fognak jelenteni a munkaerőpiacon,

hanem informatikára, és közgazdaságtanra egészen apró kortól kezdve” – zárta gondolatait a momentumos országgyűlési képviselő.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 158 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csendőr
2022. szeptember 03. 17:41
Nézd meg az etika jelentését az értelmező szótárban. Egyébként jártam hittanra a 70-es évek elején.
Vakfolt
2022. szeptember 02. 11:41
"A Momentum elnöke szerint nincs szükség kötelező hittanra és erkölcstanra az iskolákban" Szerintem meg a momentumra nincsen szükség. Na akkor most 1 : 1.
csulak
2022. szeptember 02. 11:38
Nomentum szerint buzikampanyra van szukseg! DE MI aprilis3 magyarjai maskent dontotunk! SOHA TOBBE BALOLDALT !
Tidal_wave
2022. szeptember 02. 11:21
Szerintem meg Gelencsérre és a Momentumra nincsen szükség a politikában, ez a destruktív banda is el fog tűnni, ahogyan az SZDSZ is...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!