Nyomozhat a rendőrség Cseh Katalinék cégügyeiben

2022. március 16. 16:04

A közbeszerzési szabályok megsértése miatt vizsgálódhatnak.

2022. március 16. 16:04
null

Feljelentést tett a rendőrségen a Közbeszerzési Hatóság a Cseh Katalinékhoz is köthető cégháló ügyében – tudta meg a Mediaworks Hírcentruma. Az értesülésről a Magyar Nemzet számolt be.

 A hatóság szerint a hálózathoz sorolható három vállalkozás úgy hangolta össze magatartását, hogy azzal megszegte a közbeszerzés szabályait és bűncselekményt követett el. Közben költségvetési csalás miatt a NAV is nyomoz.

Múlt héten tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen

A Hírcentrum információi szerint a Közbeszerzési Hatóság (KH) – amely az adóhivatal, a versenyhatóság és az uniós csalás elleni hivatal mellett szintén vizsgálatot indított az érintett cégek pályázatai kapcsán –  a múlt héten ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságnál.

A Magyar Nemzet cikkében az írta, úgy tudják,

a rendőrségnek címzett beadványában a KH a versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban elnevezésű bűncselekmény gyanúját nevezte meg.

A törvény szerint ezt az követi el, aki a közbeszerzés eredményének befolyásolásáért megállapodik az árak, a díjak és más szerződéses feltételek rögzítéséről, netán a piac felosztásáról, vagy más összehangolt magatartást tanúsít, és ezzel a versenyt korlátozza.

A NAV és a GV átadta a rendőrségnek a rendelkezésre álló információkat

A feljelentés előzménye az volt, hogy a KH februárban adatokat kért az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól, valamint a Gazdasági Versenyhivataltól. A két szervezet át is adta a rendelkezésére álló információkat, ezek alapján pedig felmerült, hogy a céghálóhoz sorolható Holotech Hungary Kft., a Mondat Kft. és a Fernside Trading Ltd. összejátszott egymással. A cégkivonatok alapján a Holotech Hungary tulajdonosa a Holotech Switzerland AG, melynek vezető tisztségviselője megegyezik a Fernside Trading többségi tulajdonosával.

Így a Holotech Hungary olyan gazdasági szereplőtől kért ajánlatot, melynek tulajdonosa és vezető tisztségviselője megegyezik a saját tulajdonosának cégvezetőjével – írta a lap.

Nyitóképünkön Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matykox
2022. március 16. 18:36
Mrs Berg má gyakorolja a tégla-tapogatást villanyoltás után? Az nagyon hasznos elfoglaltság lesz, ha csak ki nem menekítik néhány héten belül. Mondjuk kinevezik rendkívüli és meghatalmazott Porszívó-ügynöknek Kanadába ...
Elmekortan
2022. március 16. 18:30
Rongálja a déká Újpesten a plakátokat Letépik festékkel dzórják. Hazaárulózmak Be vannak rosálva, még Varnyú is ki fog lspni. Nem hülyék az berrk, itt srm alsrják a maki zait, pedig itt legtöbben volt katonák rendőrök munkásőrök. Maki zay nekik os sok. Itt a katolikusok is vörösök, Gömcz apa tette le s tplom alapkövét. Háborúzni mégsem akarnak.
nempolitizálok
2022. március 16. 18:26
Botmixer azt hitte, jönnek Makimajomék és megússza.
néhai Ch.Pilot
2022. március 16. 18:17
Kíváncsi vagyok, az ügy melyik részén hivatkozik majd arra az ügyvédje, hogy ő kanadai állampolgár (is), így Magyarországon nem is vonható felelősségre...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!