Fideszes képviselők pénzügyi támogatást kérnek a Heves megyei árvíz sújtotta településeknek

2019. július 04. 14:31

2019. július 04. 14:31

Rendkívüli pénzügyi támogatást kérnek a júniusi árvíz sújtotta Heves megyei településeknek a térség fideszes országgyűlési képviselői.

Nyitrai Zsolt a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón emlékeztetett: június 23-án, vasárnap villámárvíz sújtotta Heves megye 17 települését, a víz pillanatok alatt zárta el a külvilágtól a településeket, intézmények váltak működésképtelenné, családokat kellett gyorsan biztonságba helyezni.

A kormánypárti politikus megköszönte az árvízi védekezésben részt vevő emberek, önkéntes és hivatásos tűzoltók, rendőrök, polgárőrök, katasztrófavédők, valamint a védekezést irányító polgármesterek munkáját. Köszönetet mondott a helyi vállalkozóknak is, akik gépekkel segítették a védekezést, kotrást, szállítást. Nyitrai Zsolt kiemelte: szerencsére nem sérült meg senki.

Horváth László mindehhez hozzátette: június 23-án a Heves megyei Terpesen 154 milliméter csapadék zúdult le, a korábbi "rekorder" Hajdúböszörmény volt, ahol 1982-ben egy nap alatt 115 milliméter csapadék esett. Ilyen nagy mennyiségű vízzel szemben a kistelepüléseknek nincs esélyük, a kérdés az, hogy a bekövetkező kárt mennyire tudják enyhíteni – jegyezte meg.

Mint mondta, a víz levonultával helyre kell állítani a mindennapi élet feltételeit, el kell végezni a takarítást, fertőtlenítést.

Az önkormányzatok a kormánytól kérhetik, hogy a védekezés, helyreállítás költségeit állja; a helyreállítás költségeit jelenleg 350 millió forintra becsülik, a védekezés költségei 10 millió forintot tesznek ki, az állami közutakban 150 millió forint kár keletkezett – közölte.Hozzátette: képviselőként azt kérik a kormánytól, hogy a törvényes keretek között a lehető leghamarabb térítse meg az önkormányzatoknak a védekezés, helyreállítás költségeit. 

(MTI)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2019. július 05. 21:14
"Fideszes képviselők pénzügyi támogatást kérnek a Heves megyei árvíz sújtotta településeknek" Miért is fizetünk adót? Eltartjuk azokat, hogy amikor baj van, akkor újabb pénzeket bízzunk rájuk.
Pelso j.
2019. július 04. 18:29
Nem kell azt külön kérni, a kiváló gazdasági eredmények, magas adóbevételek, szilárd költségvetés mellett biztosan jut vagy fél mrd a károsultaknak.
nyugatiszél
2019. július 04. 15:10
Nem "árvíz", csak a folyók megtalálják a szabályozás előtti medrüket. Ártéri gazdálkodás a megoldás erre.
balbako_
2019. július 04. 14:46
Ez a magyar kormány mindig segít a bajbajutott magyarokon. Most is fog.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!