Tarlós: Még márciusban forgalomba helyezik az új metrókocsikat

2017. március 17. 09:40

Még márciusban elindul a négy felújított metrókocsi a 3-as vonalon – mondta Tarlós István az Indexnek. A főpolgármester kijelentette: „2012 óta azon kínlódik a főváros, hogy elindítsa” a metrófelújítást, s valóban időhúzás folyik, de a metró mindezek ellenére biztonságos.

2017. március 17. 09:40

Márciusban forgalomba áll az első négy felújított metrókocsi a 3-as vonalon – mondta Tarlós István főpolgármester az Indexnek adott interjúban.

A főpolgármester hangsúlyozta: „a 3-as metróra megvan, meglesz a forrás. Hozzátette: bízik abban, hogy a kiviteli tervekre most nem túlárazott pályázatok érkeznek majd be, mert „alátámasztatlan, drágább árajánlatokra nincs fedezetünk”.

A BKV időt akart megtakarítani azzal, hogy az engedélyezési tervek alapján írta ki a pályázatot, „de ilyen mértékű túlárazottságra nem számított senki”, körülbelül 50 milliárd forinttal drágább ajánlatok érkeztek, amire nem volt fedezete a fővárosnak – mondta Tarlós István. Közölte azt is: „valakik az állami állományból azt akarták, hogy a metrópótlásra legyen kiszervezés, ennek megfelelően kiírták a tendert, amit aztán az NFM hátba támadott. Mivel még 40 millióra meg is akarták büntetni a fővárost, ezért a BKV jogorvoslatért fordult a bírósághoz, amit első fokon meg is nyert. Ettől csúszott majdnem fél évet a pályázat”.

Időhúzás folyik, de a metró biztonságos

A főpolgármester úgy fogalmazott: „2012 óta azon kínlódik a főváros, hogy elindítsa” a metrófelújítást, a szerelvények felújítása egy éve folyik, a síneket is folyamatosan cserélték, és a beérkezett autentikus szakvélemények szerint nem balesetveszélyes a 3-as metró.

„Van igazság abban, hogy egy nagyobb időhúzás folyik a magyarázhatónál, éppen eleget zörgök emiatt. Na de az alapprobléma mégis az, hogy a jelenlegi városvezetés megörökölte ezt a korábbitól, amelyik ahelyett, hogy felújította volna a 3-as metrót, épített helyette egy majdnem felesleges újat” – jelentette ki.

A főpolgármester egy kérdésre válaszolva elmondta: biztonságosnak tartja a 3-as metrót, maga is szokta használni, és egyik gyermeke naponta utazik vele. Hozzátette: a BKV vezetői kötelesek az első negatív szakvéleményre leállítani a metrót.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. március 17. 18:36
Na most akkor új vagy felújított? Marhára nem ugyanaz. A cikk tehát így vagy úgy de biztosan hazudik.
balbako_
2017. március 17. 15:21
Helyes!
noMores
2017. március 17. 12:37
Ez az, amit a fullra szetrohadt alvazakra epitettek ujra a ruszkik dragabban, mintha ujat vettunk volna, csak azert mert keletinyitas?
kortárs
2017. március 17. 10:33
Utoljára Metrót Budapesten a baloldal épített! Kun Béla óta a haladás egyetlen letéteményesei! Éljen Demszkij! Éljen a Felszabadulás, április 4.! Addig is kihúzzuk valahogy valamelyik romkocsma sötétjében. Természetesen az illegális szabadsajtónkat figyeljük, mert ha kell, egyszerre mozdulunk, ahogy ezt Lenintől Majtényiig az összes vezetőnk megmondta!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!