Orbán: Most ne meneteljünk, béke van

2014. november 04. 14:43

A Fidesz-KDNP frakcióülése után Orbán Viktor újságíró kérdésre azt mondta: szerinte nem lesz internetadó jövőre, levették a napirendrendről, még ha azt technikailag egyelőre nem is vonták vissza. Kérdezték arról is, hogy támogatna-e egy újabb Békemenetet, amire a miniszterelnök úgy válaszolt: „most ne meneteljünk, béke van”.

2014. november 04. 14:43

A fair bankokról szóló törvény a hitelfelvevőket védi majd – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden újságíróknak, miután több órán át részt vett a Fidesz-KDNP budapesti frakcióülésén. A kormányfő nyilatkozatában közölte egyúttal, hogy a kormány sürgeti a devizahitelek forintosítását, amiről szintén a szerdai kormányülésen lesz szó. Megerősítette azt is, hogy a távközlési adó korábban tervezett kiterjesztését – amely ellen minden érintett szolgáltató tiltakozott a kabinetnél – levették a napirendről.

A kormányfő közölte: a keddi tanácskozáson a kormánypárti képviselőcsoport javaslatokat tett a fair bankokról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban, ezeket a kormány szerdán tárgyalja meg. Ez egy bonyolult jogszabály lesz, a hitelfelvevőket fogja védeni, egyensúlyt hoz létre a bankok és a hitelfelvevők között – fogalmazott Orbán Viktor.

A devizahitelek forintosításáról, annak tervezett ütemezéséről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ugyancsak a szerdai kormányülésen ad tájékoztatást – közölte a miniszterelnök, hozzátéve: „mi sürgetjük egyébként, jó lenne minél hamarabb túlesni ezen is”, de ebben a kérdésben még nem jött létre megállapodás a bankszövetséggel.

Orbán Viktor beszélt a távközlési adó korábban tervezett kiterjesztéséről is. Arra a kérdésre, hogy jövőre lehet-e internetadó, azt válaszolta: „szerintem nem”. Megerősítette: a távközlési adó kiterjesztését levették a napirendről, az pedig egy jogtechnikai kérdés, hogy melyik nap nyújtják be a parlamentnek az erre vonatkozó indítványt. Közölte azt is, hogy az összes érintett szolgáltató tiltakozott a kormánynál, személy szerint Varga Mihálynál a tervezett kiterjesztés ellen.

Megemlítette egyúttal, hogy hétfőn telefonon beszélt a Deutsche Telekom vezetőjével, akivel a következő fejlesztésekről egyeztetett, a kormány ugyanis már korábban aláírt egy közös fejlesztésről szóló megállapodást a német vállalattal. „A németeknek is és nekünk is az a célunk, hogy 2018-ra minden lakásban – Németországban és Magyarországon is – legyen szélessávú internet. Ebben a Deutsche Telekom kiemelt partner” – fejtette ki.

A frakcióülésen téma volt emellett az oktatás átalakítása – tájékoztatott Orbán Viktor, aki kulcskérdésnek tartja ennek ügyét, a következő négy év legfontosabb feladata ugyanis szerinte a versenyképesség javítása, amit elsősorban az oktatási rendszer „minőségi feljavításán” keresztül tudnak elérni, „tehát oda sok pénzt és sok energiát akarunk majd fordítani a következő időszakban”. A kormány célja – folytatta –, hogy „a szakképző intézményekben a szakképzéssel lehessen foglalkozni, ne pedig az általános iskolában meg nem tanított tudás megtanításával”, ahogyan ez ma történik, mert most a szakképzés három évéből egyet általában az általános iskolában meg nem szerzett tudás pótlására kell fordítani.

A KDNP által javasolt vasárnapi zárva tartásról a kormányfő azt mondta: ez nem volt napirenden, de lesz egy kereskedelempolitikai előterjesztés, amikor meghallgatják a szakszervezeteket és a boltokat működtető vállalatokat, döntést ezt követően hoznak.

Tájékoztatása szerint az amerikai beutazási tilalomról sem volt szó a frakcióülésen. Arra a kérdésre, hogy ő ismeri-e annak a hat embernek a nevét, akiket kitiltottak az Egyesült Államokból, a miniszterelnök azt válaszolta: „majd ha megmondják az amerikaiak, akkor szívesen elmondom”.

A Déli Áramlat gázvezetéket érintő kérdésre azt válaszolta: a kormány álláspontja szerint a magyar energiabiztonsághoz az kell, hogy „amit a németek megtehetnek, azt megtehessék a magyarok is”. A németek megépítették az Északi Áramlatot, így Ukrajnát mint potenciális veszélyforrást „kikapcsolták”, hiszen így ott többé nem akadhat el a Németországba tartó gáz – fejtette ki, megismételve: „mi sem akarunk mást, csak azt, mint a németek, hogy ha Ukrajnában gond van, attól még Magyarországon legyen gáz, ehhez meg kell egy cső”. Ezért a magyar kormány támogatja a Déli Áramlatot, ahogyan tette ezt korábban – amíg volt – a Nabucco esetében is, „általában minden csővezetéket támogatunk, amely keresztülmegy Magyarországon, és amely energiaforrást hoz be” – mondta.

Végül megkérdezték arról, támogatna-e egy újabb békemenetet, amire azt felelte: „most ne meneteljünk, béke van”.

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korona
2014. november 04. 19:55
(bemásoltírás)---------------------------------------------------------------- ÓVAKODJ A BOHÓCTÓL! (filmcím) Ezt Károlyi Mihály sem csinálhatta volna különbül kedd, november 04, 2014 Hazai történetek A múlt hét közepén, meglovagolva a netadó elleni tüntetések hangulatát, Ferenc szervezett a Parlamentbe egy kisebb összejövetelt, ahol elmesélte jövőbeni terveit a Magyarországra delegált nagyköveteknek, köztük André Goodfriend, amerikai ügyvivőnek. A kezdeményezésnek már a bejelentésekor vegytiszta hazaárulás szaga volt, de ami végül aztán ott történt, az felülmúlt minden korábbi elképzelést. „A Demokratikus Koalíció véleménye szerint Magyarország régen volt ekkora nagy bajban és 35 éve nem volt nemzetközileg ennyire elszigetelve, mint most. Egy elszigetelt ország pedig nem tud sikeres lenni. A negatív folyamatok a demokratikus alapértékek megkérdőjelezésével kezdődtek, amit az elmúlt hetekben már befolyásos, nagy tekintélynek örvendő országok is megállapítottak, korruptnak nevezve a kormányt és köreit. Ez maga a drámai végkifejlet” – mondta Ferenc, majd így folytatta a beszámolóját az eseményről: „Tájékoztattam a résztvevőket, hogy a Demokratikus Koalíció csütörtökön Jean-Claude Junckerhez, az Európai Bizottság új elnökéhez fordult. El kívánjuk érni, hogy az Európai Unió korlátozza a magyar kormány lehetőségét, hogy az saját oligarcháit hízlalva, korrupt módon ne használhassa fel a mi pénzünket. Ennek érdekében kezdeményeztük, hogy az EU korlátozza a magyar kormány azon jogát, hogy szabadon dönthessen az uniós forrásokról.” Azt hiszem, ezt Károlyi Mihály, vagy Kun Béla sem csinálhatta volna különbül. Ferenc végképp felnőtt a nagy elődökhöz. Ahogy megérezte, hogy van egy kis keresnivalója a balliberált oldalnak, ahogy észlelte, hogy van egy kis kormányellenes hangulat, azonnal kezdeményezett és elkezdett helyezkedni. A többi balos agyhalott az emeszpénél és az Együttnél, még a netadós tüntetés képeit nézegette, mondván jaj már, de sokan voltak, amikor Feri már a cionistáknál árulta a hazát. Ezek vannak. Ferenc tudja, mit akar. Tudja, hogy kell egy kicsit pedálozni azért, hogy egy esetleges CIA-puccs után biztosan őt tegyék meg helytartónak, ha már demokratikus választásokon szinte biztosan nem tud nyerni a következő 30 évben.
indiáner
2014. november 04. 17:54
Egyébként Piszkos Fred effektussal népszerűsítik Orbánt. Látszólag sarokba szorítják, hogy mondhassa: ennyit tudtunk elérni. A semminél több, a lehetségesnek meg nincs másik embere.
indiáner
2014. november 04. 17:49
Gati meg a Spiegel lassan felállíthat egy orbániológiai kutatócsoportot, hogy mikor mit és hogyan kell érteni valójában. Egyszerűbb lenne persze elhinni amit mond. Akárhogyis, a tengernyi nagymintás adat egyszer jó lesz majd valamire.
zőldsas
2014. november 04. 17:46
A szegénység többféle, van akinek napi megélhetési gondja van utcán él de tüntet az internet miatt. Mari néni a tanyán a laptopját a kecskébe dugja de balhézik az internet miatt. A cigánysoron a puják verik a nyálukat meg egymást meg az autóst ha arra jár de mennek a fővárosba internet miatt. Valaki mondja meg mennyi internetezésre alkalmas eszköz van a lakosságnál és mennyi előfizető és hány olyan eszköz amit az egész emelet használ? Ugyan már
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!