Egyetértés alakult ki a technológiai start-up pályázat kapcsán

2013. szeptember 04. 17:08

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) szerint egyetértés alakult ki közte és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) között a Kutatási és Technológiai Alap finanszírozásával megvalósuló „Technológiai start-up ökoszisztéma építés” című pályázattal kapcsolatban – közölte a szövetség szerdán az MTI-vel.

2013. szeptember 04. 17:08

A MISZ július végén tett javaslatot a már megjelent kiírás átírására. A szövetség szerdán közölte: az innovációs hivatal több észrevételre írásban válaszolt, miközben több elírást, pontatlanságot kijavított, kiszűrte a belső ellentmondások nagy részét.

Tájékoztatásuk szerint Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkárának meghívására közös megbeszélést tartottak az NGM, a MISZ és a NIH vezetői, amelyen több módosításról állapodtak meg, egyebek között az első alprogram beadási határidejét november 15-re változtatták. A szövetség további felvetéseit a NIH megvizsgálja, és a kiírások során figyelembe fogja venni – írja a szövetség.

A MISZ közlése szerint a felek egyetértettek abban, hogy a start-up ökoszisztéma építésének támogatását folytatni kell, ezért szoros együttműködést vállaltak a pályázatok szakmai előkészítésében.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berti
2013. szeptember 21. 22:09
Hogyan választják ki a tehetségeseket? Olyan nehéz a pályázatnak megfeleni, aki csak egyszerűen tehetséges, de nincs kellő háttere nem is indulhat. Átláthatatlan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!