Kihelyezett frakcióülést tart a Jobbik is

2013. február 06. 11:35

A párt országgyűlési képviselőcsoportja a Heves megyei Demjénben tanácskozik szerdán és csütörtökön, ahol egyebek mellett a nyugdíjasok helyzetéről is váznak majd, mert ebben a társadalmi rétegben a Jobbiknak „le kell dolgoznia a politikai támogatói hátrányát”.

2013. február 06. 11:35

Szerdától két napon keresztül a Heves megyei Demjénben tart évnyitó frakcióülést a Jobbik – jelentette be az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője szerdán, Budapesten. Vona Gábor tájékoztatása szerint szerdán az ő helyzetértékelő előadásával kezdődik a parlamenti képviselőcsoport ülése, ahol ismerteti az Országgyűlés tavaszi ülésszakára vonatkozó elképzeléseit is. 

Vona szerint a jövő héten kezdődő parlamenti ülésszak alatt három témára kell plusz energiát fordítania a Jobbik frakciójának: a gazdasági fordulatra, vagyis a párt Hét vezér tervének „kibontására”; az egészségügy helyzetére és a közbiztonságra, annak is a helyi szintű megerősítésére. Közölte továbbá, hogy csütörtökön négy témakörről tart vitát a Jobbik-frakciója: a Dunai vízszabályozás lehetőségeiről, a rezsicsökkentés folytatásának „számukra kívánatos formáiról”, a köz- és felsőoktatás válságáról, valamint a nyugdíjasok helyzetéről, mert ebben a társadalmi rétegben a Jobbiknak „le kell dolgoznia a politikai támogatói hátrányát”.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bini
2013. február 06. 14:07
Azért az is mutat valamit a magyar politikai életről, hogy közel húsz éve minden párt a fidesz innovativ politikába behozott gyakorlatát veszi át évek múltán szinte minden területen. Ez érvényes ellenzéki és kormányzati tevékenységükre. Igaz, hogy az elején minden politikai szereplő az ellenfelek kiátkozzák, lealázzák, s szépen leutánozzák több kevesebb sikerrel évek múltán. Ilyen az Ország Évértékelő, a szövetségi politika, a Nemzeti Konzultáció, kihelyezett frakció és kormányüllés, stb. Én ezt nem tartom rossznak, de az az érdekessége, hogy a fidesz honositotta meg nálunk azokat a demokratikus eszközrendszereket a pártok életében ami meghonosodott és biztosítja az ország és a pártok demokratikus müködését. Ami visszás, hogy a pártok eközben nagy buzgalommal azt bizonygatják, hogy a fidesz diktaturát épit, és Orbán egy diktátor miközben arra törekednek, hogy saját pártjukat hogyan tudnák szervezetileg és strukturálisan úgy átalakitani, hogy olyan hatékonyan müködjenek, mint a fidesz. Az emberben felmerül a savanyú a szöllö mentalitás.
pimepime
2013. február 06. 12:38
Csak ügyesen, fiúk! Az eredményről meg tájékoztassátok a kormányt, hogy mihamarabb meg is legyen valósítva, mindannyiunk érdekében!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!